Végre újra versenyezhettünk! Ezután a nehéz év után, még ha közönség nélkül is, de újra tudtak versenyt rendezni a műugróknak, ahol a Rugólábasok is megmérettették magukat. A három napos verseny során a legkisebbektől a legnagyobbakig deszkára álltak. Kövessétek beszámolónkat mindegyik versenynapról!
A nyitó napon az AB korosztályos toronyugró számokat rendezték, valamint a felnőttek 1 méteres versenyszámát, ahol ifjúsági ugróink is kipróbálták magukat.
Ugyan csak maszkban, de mind mosolyognak!
Eredmények
B lány torony 1. helyezett Bodrogi Emma, 2. helyezett Gyovai Panna A lány torony 1. helyezett Szabó-Seri Lilla, 2. helyezett Seregi Laura
Lili ezzel az eredményével elnyerte az év ifjúsági toronyugrója címet és a vándorserleget! Gratulálunk!
Felnőtt női 1 méter 5. helyezett Kovács Eszter 6. helyezett Seregi Laura, 7. helyezett Skobeleva Alisa, 8. helyezett Gyovai Panna
A nyár nemsokára véget ér. Örömmel és büszkeséggel tekintünk vissza a nyári táborainkra. Hat hét csodálatos edzőtáboron vagyunk túl a Rugólábasokkal! Újra birtokba vehettük a medencét, a tornatermet és ezt ki is használtuk. Új ugrások, erősebb izmok, lazább ízületek, kisimultabb technikák és rengeteg mosolygós arc.
Kerettagjaink az első edzésükön a karantén után
A táborok során több edzővel több csoportban dolgoztunk, hogy mindenki a saját tempójában haladhasson. Idén debütált első táborával óvodás csapatunk, a Csobbmanók. Hálásak vagyunk, hogy idáig eljuthattunk ezzel a csoporttal is! Rengeteget fejlődtek a kismanók!
Csobbmanó csoportkép
A kisiskolás, hobbista és versenyző csoportok az edzések mellett már a műugrásról is tanultak. Sportágunk történetével, szabályaival, versenyekkel és híres műugrókkal ismerkedtek az edzések között.
Akár már 6-7 évesen is lehetsz versenyző!
Mindenki a saját csoportjában saját tempójában tanul
Ugyan verseny nem volt, de kemény munka az igen! Kerettagjaink minden percet kihasználtak, napi több óra kemény edzéssel rengeteget fejlődtek. Erős alapokkal vághatunk bele a szezonnak!
Munka után megérdemelt a pihenés
Most egy utolsót szusszanunk a következő szezon előtt, amibe reménykedve vágunk bele! Köszönjünk ezt a nyarat!
Tartalmas hétvégén vagyunk túl! Ügyesen teljesítettek a hétvégi versenyen a Rugólábasok! Az ifi korosztálytól a felnőtteken és hobbistákon át a masters versenyzőkig mindenki megmutatta magát a március 7-8 rendezett Első Minősítő Versenyen, Első Ifi EB Válogatón, Második Felnőtt EB Válogatón, valamint Hobbi és Masters Kupán. Nagyon jó kezdete volt ez az évnek! Minden versenyzőnknek gratulálunk! Ti vagytok a hőseink!
A népes Rugólábas műugró csapat!!
Eredmények
Első Minősítő Verseny
C lány 1 méter: 2. helyezett Kelly Emma
B lány 1 méter: 1. helyezett Bodrogi Emma, 2. helyezett Kovács Eszter, 3. helyezett Gyovai Panna
A lány 1 méter: 3. helyezett Seregi Laura, 5. helyezett Szkobeleva Alisza
Első Ifi EB Válogató
B lány 1 méter 1. helyezett Kovács Eszter
B lány 3 méter 1. helyezett Kovács Eszter
A lány 1 méter 3. helyezett Szkobeleva Alisza, 4. helyezett Seregi Laura
A lány 3 méter 3. helyezett Seregi Laura
A lány torony 1. helyezett Szabó-Seri Lilla
Második Felnőtt Válogató
Női 1 méter 3. helyezett Szkobeleva Alisza, 4. helyezett Seregi Laura
Hobbi Kupa
Hobbi I. lány 1 méter: 1. helyezett Tamás Fanny, 3. helyezett Hoffer Beáta, 4. helyezett Csabai Vivien,
Hobbi I. fiú 1 méter: 2. helyezett Valentin Attila, 3. helyezett Nyári Ádám
Hobbi II. lány 1 méter: 1. helyezett Dobrocsányi Dorka, 2. helyezett Galgóczy Csenge
Masters Kupa 1 méter
25-29 női 1. helyezett Bogyay Anna
35-39 női: 1. helyezett Szini Orsolya
40-44 női: 1. helyezett Sárközy Szilvia, 2. helyezett Tihanyi Eszter
45-49 női: 2. helyezett Sipos-Stefanek Bernadett, 3. helyezett Ressné Hernádvölgyi Rita
50-54 női: 1. helyezett Marton Enikő
45-49 férfi: 2. helyezett Benkó Tamás
50-54 férfi: 3. helyezett Veres László
55-59 férfi: 1. helyezett Várai Mihály
60-64 férfi: 1. helyezett Slégel Péter
24 éremmel zárták az évet a Rugólábas műugrók a 2019. évi Téli Felnőtt és Ifjúsági Országos Bajnokságon!
12 arany, 6 ezüst és 6 bronz érem került Rugólábas nyakába a hétvégi versenyen. Nagyon büszkék vagyunk Rátok! Csodálatos év volt ez is veletek!
Kedvenc csapatunk az RLSE!
1 méter
Az 1 méteres magasságon 5 országos bajnokunk is van!
Eredmények
D lány 1 méter: 1. helyezett Kelly Emma, 3. helyezett Soós Veronika
C lány 1 méter: 3. helyezett Gyovai Panna, 5. helyezett László Anna
B lány 1 méter: 1. helyezett Szkobeleva Alisza, 3. helyezett Kovács Eszter
A lány 1 méter: 1. helyezett Hnatyszyn Vanda, 2. helyezett Seregi Laura
A fiú 1 méter: 1. helyezett Hunyady Manó
Felnőtt női 1 méter: 1. helyezett Kovács Eszter, 2. helyezett Szkobeleva Alisza
Felnőtt férfi 1 méter: 2. helyezett Varga Donát
CD lány 1 méter szinkron: 3. helyezett Kelly Emma – Soós Veronika
Az AB és felnőtt korosztályos versenyzőink
3 méter
Eredmények
D lány 3 méter: 2. helyezett Soós Veronika, 3. helyezett Kelly Emma
C lány 3 méter: 4. helyezett Gyovai Panna, 5. helyezett László Anna
B lány 3 méter: 1. helyezett Kovács Eszter, 5. helyezett Szabó-Seri Lilla, 7. helyezett Szkobeleva Alisza
A lány 3 méter: 2. helyezett Hnatyszyn Vanda, 3. helyezett Seregi Laura
A fiú 3 méter: 1. helyezett Hunyady Manó
Felnőtt férfi 3 méter: 4. helyezett Varga Donát
AB lány 3 méter szinkron: 2. helyezett Kovács Eszter – Szabó-Seri Lilla
CD korosztályos versenyzőink
Torony
D lány torony: 1. helyezett Kelly Emma, 2. helyezett Soós Veronika
C lány torony: 1. helyezett Gyovai Panna
B lány torony: 1. helyezett Szabó-Seri Lilla
A lány torony: 1. helyezett Seregi Laura
Felnőtt női torony: 1. helyezett Szabó-Seri Lilla
Az idei év ifjúsági műugrója címet és vándorserleget egyesületünk ugrója, Hunyady Manó nyerte el! Gratulálunk!
Manó nyerte el az év ifjúsági műugrójának járó vándorserleget